KreatívMix

Hamarosan Márton nap – mi így készülünk a gyerekekkel

Az előző bejegyzésemben már írtam Márton nap történetéről, most pedig adok egy-két last minute tippet “instant” libák készítéséhez a vacsora előttre vagy éppen utána, ahogy jól esik. 🙂

 

 

 

 

 

Sárga ujjfestékkel bekenni a gyermek egyik, vagy akár mindkét talpát (attól függ, hogy hány libát szeretnénk) egy  papírra lenyomatot készíteni a lábról, majd díszíteni. Jelen esetben egy puha pihe toll jelképezi a szárnyát, filc anyagból vágtunk csőrt és egy vastag fekete filctollal szemet rajzoltunk neki.

 

 

 

 

 

Papírtányér a következő liba alapja. Szárnynál kivágtunk belőle egy részt. Fehér kartonból még megtoldottuk a nyakát, és egy kerek fejet ragasztottunk. Majd filc anyagból ragasztottunk neki kalapot, csőrt, nadrágot és talpat.

Ugyancsak papírtányér a következő liba is, csak ezt másféleképpen vágtuk. Csőrt és szemet rajzolhatunk, de anyagból ragaszthatunk is. egy színes tollal díszítettük a közepét.

A gyermek kezét körberajzoltuk egy fehér kartonra, majd kivágtuk, úgy, hogy a hüvelyk ujj résznél egy kis előreugró háromszöget hagytunk a csőrnek. Filctollal rajzoltunk neki szemet szárnyat lábat és a csőrét is színezhetjük, de dekorgumiból vagy filc anyagból is szabhatunk neki egyet.

 

 

Jó alkotást!

Márton nap története

forrás: google.hu

Napjainkban Márton nap leginkább az evésről, a liba lakomákról szól. Azonban a monda szerint élt Pannónia területén egy kisfiú, akit Mártonnak hívtak: Miután felnőtt beállat katonának a római hadseregbe. Gyakran kilovagolt, és ilyenkor rengeteg szegénnyel találkozott, az egyiknek cipőt, a másiknak élelmet osztott.

Egy hideg téli napon találkozott egy majdnem mezítelen, didergő koldussal. Márton megsajnálta, elővette fénylő kardját és köpenyét kettévágta, majd az egyik felét a koldusnak adta, hogy az ne fázzon. Társai ezért a jó cselekedetéért kigúnyolták, Márton nem törődött a csúfolódással és mert már este volt, leült egy sarokba és elaludt. Álmában Isten jelent meg, aki így szólt hozzá:

– Látom, jó ember vagy! Tedd el kardod és gyere szolgálj az én seregemben! Segítsd az embereket, gyógyítsd a betegeket.

Márton ettől kezdve letette kardját és hamarosan kilépett a hadseregből, hogy még több ideje legyen vállalt feladatára, adományokat gyűjtött, segítette a szegényeket, ispotályokat épített, betegeket gyógyított.

Vándorlásai során Franciaországban Tours városában töltött hosszabb időt, ahol az akkor püspök beteg lett és hamarosan meg is halt. Az emberek úgy gondolták, hogy Márton lesz a legalkalmasabb a püspöki feladatok ellátására, így érte mentek. Márton, azonban nem akart püspök lenni, ezért elbújt libáknál. Az emberek az egyre hangosabb gágogásra lettek figyelmesek, végül megtalálták Mártont is, akit püspökké választottak.

A libákat, akik elárulták Márton rejtekhelyét még aznap este megsütötték és megették.

Márton püspökként is még sokáig segített a szegény embereken.

Amikor meghalt, koporsóját a temetőbe vitték, ahol út közben két koldussal találkoztak, akiknél csoda történt, ugyanis visszanyerték látásukat.

Innentől kezdve az emberek szobrokat, templomokat építettel tiszteletére.

Innen ered a libalakomák hagyománya. A mondás is úgy tartja, hogy. Aki Márton napkor libát nem eszik, az egész éven át nem éhezik”

A libasültből, pontosabban a mell csontjából megjósolták a várható telet is. Ha barna a csontja, akkor esős, ha fehér, akkor pedig havas lesz a tél.

A libasülthöz jó étvágyat és gazdagságot kívánok! A csontokból pedig enyhe telet olvassunk ki 🙂

Ja és persze november 11-én Márton nevű ismerőseinket se felejtsük el felköszönteni.

Gombaszezon indul – 3, 2,1…


Bár az idő kifejezetten jó így október közepéhez képest, de az esték már hűvösebbek és egyre korábban sötétedik. A gyerekekkel esténként jó egy kicsit leülni és alkotni. 


 

 

 

 

Legutóbb gomba volt a téma és rögtön három félét is készítettünk.

A tojástartóból készült volt a legszaporább, abból három készült, míg a filcgombából kettőt varrtunk és a mini cserepesből pedig egyet (na nem azért mert nehéz volt, hanem mert csak az az egy kis cserép volt itthon). 

A tojástartóból készültnél kivágtam a gomba törzsét a hosszabb, hegyesebb részből, míg a kalapja az a rész lett, ahová a tojásokat tesszük. A festés a gyerekek feladata volt, piros és fehér akril festékkel. Száradás után összeragasztottuk őket és már készen is voltak az első gombák.

 

 

 

 

A kis cserepes gomba is hasonlóképpen készült. A kis cserepet fehérre festettük le két rétegben. A gomba kalapja egy félbevágott hungarocell golyó  volt, melyet pirosra kentünk le és fehérrel pöttyöztük. A kis cserepet lefele fordítva a keskenyebb részre felragasztottuk a piros kalapot. A cserepet egy filc vagy dekorgumi alapra is rálehet ragasztani és őszi levelekkel megszórva mutatós dísze lehet a szobának.

A filcből készült gombáknál, hogy ne legyenek olyan mérgesek kedves szemet és mosolygós szájat hímeztem a gomba tönkjére. Egy kis tömőanyaggal kibéleltük és összevarrtuk. Így mutatós díszként funkcionálhat akár egy szekrényen is.

Dobjuk fel a bejárati ajtónkat színes őszi kopogtatóval

 

Ma egy nagyon könnyen elkészíthető őszi ajtódíszt mutatok be. Az elkészítése nagyon egyszerű, aki még nem csinált ilyet, az is bátran megpróbálhatja, elrontani nem lehet.

Amire szükség lesz:

  • 1 db styrofoam koszorú alap tetszőleges méretben (más néven hungarocell koszorú alap)
  • zsákvászon szalag
  • őszi művirágok és levelek
  • ragasztópisztoly
  • olló
  • zsineg

Elkészítése:

A zsákvászon szalagot rögzítsd a koszorú hátoldalán a ragasztópisztollyal és tekerd körbe a koszorút, úgy, hogy átfedésben legyen a szalag a koszorú fehér alapja nem látszódjék ki.

Miután ez megtörtén és körbeértél szintén ragasztópisztollyal ragaszd oda a szalag másik végét is a koszorú hátoldalához. Majd tetszés szerint díszítsd ki a virágokkal és az őszi levelekkel, melyeket szintén a ragasztópisztollyal tudsz a legbiztosabban odaragasztani.

Amikor kész, jöhet az utolsó lépés a koszorúra tekerj egy zsineget, amivel az ajtóra fel tudod lógatni.

 

Jó alkotást!

 

Rusztikus őszi virágvázák befőttes üvegből

Most, hogy már komorabbra, borongósabbra fordult az idő,  érdemes feldobni lakásunkat egy-két meleg színnel.

Sikerült nagyon szép művirágra szert tennem és hozzá illő őszi leveleket is találtam. Ezután már nagyon egyszerű volt a dolgom.

Kerestem három egyforma befőttes üveget, jelen esetben ez majonézes üveg volt, amibe nem nagyon szeretek eltenni semmit, de erre a célra kiválóan alkalmas.

Zsákvászon szalaggal körbetekertem, ráragasztottam, hogy még lágyabb legyen vékonyabb csipkével is körbe bevontam és a végénél összeragasztottam. 

Majd elrendeztem benne a leveleket és a virágokat.

 

 

 

Az eredmény ilyen lett:

Holnap pedig megmutatom, hogyan készült ugyanebből a virágból az őszi ajtódíszem is. 🙂

Könnyen elkészíthető tökös dekoráció, avagy a konzervdoboz új élete

Ehhez az igazán egyszerű, azonban mégis mutatós díszhez szükségünk lesz konzervdobozra, töksárga akrilfestékre, csinos szalagokra, szőlővesszőre és művirág levelére.

Először a konzervdobozokat lefestjük a sárga akrilfestékkel. Száradás után érdemes még egy sorral átkenni, hogy szebb színe legyen.

Ezután következik a munkamenet legnehezebb része egy árral vagy fúróval akkora lyukat kell ütni a konzervdoboz alján, hogy a szőlővessző beleférjen, de szoruljon egy kicsit.

Ha ez megvan, jöhet a díszítés. A művirág levelét és a szőlővesszőt ragasztópisztollyal rögzítjük a lyukhoz. Még jobban mutat, ha a szőlő vessző mellé teszünk egy kicsit a kacs részből is.

Utolsó simításként a konzervdoboz közepére felragasztjuk a szizál szálakat, ahol a két vége összeér, oda ragasztjuk fel a masnit.

Már csak egy feladatunk maradt hátra egy jó helyet találni neki, ahol egészen ősz végéig díszeleghet.

Ha tetszett oszd meg másokkal is. Ha elkészítetted, kérlek oszd meg velem is. 🙂

 

Asztaldíszek, melyek őszi hangulatba hoznak

Azt olvastam valahol, hogy az ősz a második tavasz, ilyenkor a levelek “virágoznak”  szebbnél szebb színekben. Mindig szeretek kimenni az erdőbe egy jó nagyot sétálni, de ilyenkor még jobban. Csodálatos színkavalkád tárul elém és az őszi napsütés is másként, más szögből világítja meg a terepet.  Ekkor azért is jó kimenni a természetbe, mert rengeteg kincset találunk, kezdve a gesztenyétől, a tobozon át a különféle termésekig. Többek között ez ihletett abban, hogy készítsek néhány őszi asztal díszt.Van itt sünis, madárkás és baglyos is, kinek melyik tetszik.
Tényleg! Kinek melyik tetszik?
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!