Amikor esős idő van, akkor a kedvünk sem biztos, hogy az igazi! Így azt javaslom dobjuk fel otthonunkat egy-két szívet melengető kis virággal, melynek nagy előnye, hogy locsolni sem kell mégis mindig virágzik. 🙂
Az elsőt úgy készítettem, hogy rózsaszín filc lapból CD méretű köröket vágtam ki, melyre kívülről befelé haladva csigavonalban vágtam fel és szintén kivülről haladva tekertem fel. Az elején, a közepén és a végén egy-egy ragasztópöttyel rözítve. ehhez legjobb a ragasztópiszotlyos megoldás. Egy kisebb hungarocell labdára felragasztottam az apró rózsákat, majd egy már nem fogó Signetta tollat szúrtam a gömbbe, betekertem zöld selyem szalaggal. Egy kicsi terrakotta cserepet akrilfestékkel lefestettem, egy méhecskét dekupázsoltam rá , ebbe levegőn száradó gyurmát tettem és beleszúrtam a toll még szabad részét.
A rózsák alá abból a szalagból, amivel a tollat is bevontam még egy masnit is kötöttem, hogy még ünnepibb kinézete legyen.
Ennél a kisvirág dísznél úgy csináltam, hogy szintén egy hungarocell gömböt fedtem be műnapraforgókkal, itt egy-két zöld levéllel is feldobtam a hátsó részét.
szintén ragasztópiszotllyal rögzítettem mindent. Az alját zsákvászonból készítettem, amit megtöltöttem rizzsel. A négyzet alakú zsákvásznat összefogtam a nég sarkánál, bekötöztem egy kis lyukat hagyva ahol a rizst bele lehet kanalazni, amikor megtelt meghúztam a kötést, majd a viráglabdát ráragasztottam az aljára.
Ennél a virágnál is érvényesült az újrahasznosítás, hiszen maradék anyagokból és tejes dobozból készült. Vettem egy egy literes tejes dobozt, melynek a 40 %-át használtam fel, azaz a felénél kicsit lejjebb vágtam ketté a dobozot. kitömtem, hogy legyen tartása és ne boruljon fel. tömésre nagyon jó a reklám újság vagy rizs is. Amikor ez megvolt a tetejét a tejesdoboz maradékával befedtem és leragasztgattam. Hogy a csúnya tejesdoboz mivoltját eltűntessem zsákvászonnal szépen becsomagoltam és egy romantikus kis csipkeszalagot is kötöttem rá. A tetejére zöld szizál szálakat ragasztottam. egy pár művirág zöld levelének kíséretében.
Elkészítettem a textilvirágot is. Ehhez 5 db CD méretű kört vágtam ki a piros anyagokból, a kör szélénél fércöltéssel összevarrtam, úgy, hogy be lehessen húzni, amint behúztam hagytam egy kis lyukat ahol a műszálas tömőanyagot betömködtem, majd teljesen összehúztam és bevarrtam, ugyanez a munkamenet még négyszer. A végén az öt kis labdát körberagasztottam a sárga közepét szintén ráragasztottam és már készen is volt a kisvirág, melyet csak rá kellett ragasztani az aljára.
Ha tetszett lájkoljátok, és írjátok meg, hogy ti melyiket készítenétek el legszívesebben.
Jó alkotást!